Amiért férjhez mennék

február 12, 2018

Kamaszként, sőt, fiatal felnőttként sem tartottam fontosnak a házasságot. Láttam amit láttam a környezetemben, és gondoltam, nem egy papír az ami meghatároz egy kapcsolatot férfi és nő között, anélkül is működnie kell vagy azzal se. Alapvetően hiszek még benne, hogy a papír nem ragasztó ami összetart, de már mégis egész máshogy látom a házasság intézményét.

Azt hiszem azóta, hogy megtaláltam életem szerelmét, mióta közösen létrehoztuk Dani képében életünk legcsodálatosabb kis szerelmét, azóta megkomolyodtak a gondolataim, sőt, talán már-már kissé konzervatív irányba el is mozdult. Valami megváltozott bennem, és elkezdtem hinni benne, hogy a házasság sokkal több, mint egy anyakönyvi irat és egy drága családi buli. Elkezdem erősen vágyni rá. Szép lassan átértékeltem a jelentését, és már látom, hogy a lagzi után nem csak a leghivatalosabb kapcsolati formát nyerik meg a felek. Hanem felelősséget is és kompromisszumot is.


Mikor megismerkedsz valakivel és szerelembe esel, még nem tudod, mi vár rátok, csak reméled, hogy teljesülnek a vágyaid és olyan közös utazásban lesz részetek ami egy életen át tart. Számomra az, hogy aláírok egy házassági anyakönyvet, az egy olyan eskü, amit nem csak a másik félnek teszek, hanem magamnak is. Egyfajta belső kényszer, hogy kitarts, hogy társ legyél egy életen át. Felelősség, amiben vállalom, hogy kész leszek halálomig a másik és a kapcsolat érdekében olyan kompromisszumokat hozni, amit a boldogságunk megkíván. Hogy önző érdekek nélkül, tiszta szívvel, minden jóságom belehelyezem a kötelékbe és ha nehéz se adom fel. 

Tudom, hogy ma már sajnos szinte ritkaságszámba mennek a tartós házasságok, az igazi életre szólóak. Pedig mindenkinek, aki házasságra adja a fejét, hinnie kell benne, hiszen mi másért írta akkor alá a papírt, nemde? Valahogy mégis sokan észre sem veszik, és az évek során elkezdenek nem együtt csak egymással élni. Elfelejtik, mit éreztek egymás iránt, hagyják hogy a mai valósítsd meg önnamagad, törődj az egyénnel-féle társadalmi elvárás befészkelje magát a tudatalattiba, elkezdik a másikat hibáztatni mindenért vagy akármiért. A korábbi kompromisszumok feledésbe merülnek és a családi mindennapok, folyamatos kihívások és nehézségek során elkezd felőrlődni a kapcsolat míg szinte csak két egymással durván bánó idegen marad, sok fájdalom és egy válás.

Szerintem egy családot sosem szabad csak és kizárólag egyetlen nagy egységként kezelni, és karbantartani, hiszen az a kapcsolat ami szülő és gyermek között van egészen más mint férfi és nő között, és másnak is kell lennie. Hiszem, hogy szülőként nem szűnünk meg szerelmespárnak is lenni és a házasságnak emlékeztetnie kell erre. Ha ránézel a gyűrűre a kezeden reggel, tudnod kell, hogy ma is tenned kell a párod boldogságáért. Egy kapcsolatot minden nap gondozni kell, életben tartani a lángokat amit a másik szemébe nézve látsz és érzel a saját szívedben.

Mi nem vagyunk házasok Atival. De azok leszünk egy nap. Pusztán a párkapcsolati mérföldkövek sorrendje máshogy néz ki a mi életünkben. Addig is igyekszem minden nap emlékeztetni magam rá, hogy mennyire szeretem Őt, mennyire szerencsés vagyok, hogy megtaláltam a másik felem, és minden nap tenni azért, hogy Ő is így érezzen irántam. Akár van papír, akár nem, egy kapcsolatért dolgozni kell, mert a gépezetet a másik iránt táplált szeretetünk hajtja, ami abból fakad amit egymástól kapunk, legyen ez odaadás, figyelem, türelem, kedvesség, bizalom, biztonság, humor, megértés, intimitás és még sokáig sorolhatnám.

Ne feledd el ma sem elmondani a szerelmednek, milyen fontos számodra!

0 megjegyzés