Minden jót, 2017! Helló 2018!

január 04, 2018

Régi szokásom blogon minden év végén tartani egy évértékelő bejegyzést, amiben nem csak az elmúlt 12 hónap fontosabb momentumait idézem fel, szűröm le a tanulságokat, és emelem ki a jó vagy épp rossz történéseket, hanem a következő évre nézve is vázolom az elképzeléseim. Habár tavaly valamiért kimaradt, idén semmiképp sem akarom elszalasztani. Hiszen olyan jó visszaolvasni a 2014-es évemről, vagy a 2015-ről írt összegzőm.

2016-ról ugyan nem készült összegző, még sem mehetek el szó nélkül mellette, hiszen az az év hozta el az életembe azt a változást, amire a legtöbb nő vágyik. Édesanya lett belőlem. Egy csodálatos terhességgel a hátam mögött picit hamarabb ugyan, mint kellett volna, de találkoztam a kisfiammal. Dani egy csoda. Álmomban sem kívánhattam volna nála fantasztikusabb kisbabát, első szülőként azt kívánom, bár mindenkinek ilyen könnyen menne, mint ahogy nekem Danival. És ez persze főként az Ő érdeme. A szoptatás körüli nehézségeket leszámítva Dani egy álombaba volt. Aludt, evett, mosolygott, vidám volt és kedves, s ez azóta sem változott. 2015-ben az otthonunk lett életünk fő színtere, amit együtt alakítottunk még otthonosabbá. Imádom, hogy mindezt Atival élhettem át, egyértelmű, hogy csupa izgalommal vágtunk neki a 2017-es évnek.

Továbbra is azt kell mondanom, szerencsés ember vagyok, hiszen az elmúlt jó néhány évben szinte mindent amit szerettem volna, elértem, sokszor hamarabb is, mint terveztem, és minden évem jobb lett mint az előző. Viszont kicsit furcsa mód, mióta itthon vagyok Danival, egyszerre lett lassabb és gyorsabb is az életem, és 2017 valahogy nem tudta megugrani az előző évek által felállított mércét - ha az Instagramom végignézem is egyértelműen látszik a változás. Persze ettől még nem volt rossz az évem, csak másabb mint az eddigiek.

Anya! ANYA! ANNNNYAAA!

Dani májusban 1 éves lett, és úgy érzem, azóta robbanásszerű az értelmi fejlődése. Mára gyakorlatilag napról napra duplázódik a szókincse, szinte teljes mértékben ki tudja fejezni mit szeretne, nagyon mókás, már most látszik hogy szuper humorérzéke lesz, annyira kedves és vidám gyerkőc. Folyamatosan az az érzésem, hogy sokkal többre képes, mint gondoljuk. Egyre rohamosabb tempóban fejlődik, igazi szivacs az agya. Minden nap izgalmas Vele, és nem túlzás, mindenki imádja. Pörög egész nap, elrohant egy év pikk pakk, és mégis kicsit az az érzésem, egyszerre lett érdekesebb és kicsit egyhangúbb az életem.
Anyaként szuper dolgokat élek át, imádom minden percét. De ez volt az első olyan év, amikor elejétől a végéig már valaki más vagyok, valaki több. Anya lettem, ami hihetetlen utazás, de együtt jár azzal is, hogy már nem én vagyok az első önmagamnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy Dani előtt én voltam az önzés mintapéldánya, hiszen a családom, a szerelmem általában azért előtérben volt, de megannyi helyzetben lehettem az első önmagamnak. Ez viszont megváltozott, és talán épp emiatt, és a sok itthon töltött idő miatt kicsit néha azt érzem, valahol picit elvesztem útközben.  Minden döntésem, minden gondolatom meghatározó eleme lett az anyaság, minden esetben figyelembe kell vennem, hogy amit teszek az hatással lesz-e a gyerekemre, és ha igen, milyen módon.

Azt hiszem, az irányítás a kulcs. Hogy többé már nem én vagyok a volánnál. Legalábbis nem egyedül vagyok ott, hiszen egy kis GPS duruzsol az ölemben, aki hol erre, hol arra akar menni, és folyton újra kell terveznem. És nekem, aki irányításmániás, aki szereti a kitalált célhoz részletesen megtervezni az odavezető utat, ez a lelkem mélyén kihívást jelent.

Félreértés ne essék, szeretek anya lenni, de szerintem érthető hogy 27 évnyi nem anyaság után azért elég nagy változás, hogy 0-24ben valaki másra (is) kell gondolnod. Emiatt háttérbe szorultam, azt hiszem túlzottan is. A blogon és a videózgatáson kívül nincs más ami segít kiszakadni, és ez is mind azért elég szorosan kapcsolódik az anyasághoz. Túl sok alkalommal lemondtam a saját káromra dolgokról, ami talán nem is volt szükséges, így ezzel olyan helyzetbe hozva magam amin aztán persze bánkódtam. Így ezt belátva azt hiszem a változás útjára tudok lépni, de erről a jövőbeni terveket illetően külön mesélek.

Az otthon ott van, ahol a szív

Lévén, hogy idén egész évben itthon voltam, így volt időm bőven gondolkodni, hogyan lehetne még inkább a mi képünkre formálni a házat kis költségvetésből nagy munkák nélkül. Dani 8 hónaposan nyitotta az évet, és már nem volt megállás. Hamar kiderült, a nappalinak szánt szobánk lényegében egy csecsemő játéktere, így eszerint alakítottuk, hogy gyerekbarát legyen. Bútoroktól búcsúztunk, s újakat köszöntöttünk idén, de még pár csere vár ránk. A hálónk is kicsit felfrissült, de még nincs kész, de hamarosan... Viszont ezt követően úgy érzem, az igényeinkhez mérten eljutunk a maximális kihasználtságig. És többek között ez is, illetve a családalapítási terveink miatt is kellett hogy megszülessen A TERV. Szeretjük ezt a házat, sokat alakítottunk már rajta, de sajnos eljön majd a pont, amikor elérjük a korlátokat és nem fog megfelelni a családunknak. Épp ezért nem is bonyolódunk nagy átalakításokba, mert akkorát nem tudunk változtatni, amekkora kellene.

Szóval megszületett az a bő 4 éves terv, aminek a végén, 2022-ben remélhetőleg egy új, nagyobb ház vár majd, ami olyan lesz teljes egészében, amilyenek mi vagyunk. Azt hiszem, ennyit várni A HÁZra kicsit sem sok idő, és bízom benne, hogy persze menet közben nem omlik össze a gazdaság, az ingatlanpiac, nem tör ki a III. Vh, és hasonló rossz dolgok...

Ép testben ép lélek?

Év elején marhára elegem lett magamból, a tükörképemből, és tél végére elég nagy elhatározásokkal vágtam bele a tavaszba. Olyan célt tűztem ki magam elé, amit végül nem sikerült elérnem. Nem titok, hogy súlyproblémákkal küzdöm, jóformán mindig is így volt, de a várandósság előtti testemmel már azért jóban voltam. Viszont a szülés után maradt rajtam még több, és egyértelmű, hogy hiányoltam azt, hogy jól érezzem magam a bőrömben. 17 kilót terveztem fogyni tavasztól őszig. Fel akartam készíteni a testem és a lelkem is egy új projektre. Minimális sikert értem csupán el, vissza is jöttek a kilók ősz végén, ott tartok ahonnan indultam. Próbáltam megtalálni a módját, hogyan tudnék visszatalálni önmagamhoz, de nem sikerült. Nagyon sokat problémáztam ezen a témán, túl sokat is. Kicsit ironikus, hogy mire megleltem a megfelelő utat, addigra kicsúsztam az időből amit magamnak adtam. Persze miért is ne szabhatnám át a határidőket, hiszen minden rajtam áll, de ez nem ilyen egyszerű. De az sem kizárt, hogy én bonyolítom túl, mindenesetre most másra koncentrálok, aztán majd foglalkozok a zsírpárnákkal, ha újra meglesz bennem a kellő motiváció.

Új év, új tervek!

És hogy mit tervezek 2018-ban? A legújabb videómból kiderül.



0 megjegyzés