Barátság

március 31, 2017

A barátság mindig fontos szerepet játszott az életemben. Minden életszakaszomban elmondhattam, hogy volt olyan ember, sokszor akár több is, akikről tudtam, ő a barátom. Nem haver, nem span akivel jó lógni, hanem barát. Akire tényleg számíthatsz. Akivel nem csak könnyesre röhögheted magad, hanem taknyod nyálad egybefolyva bőghetsz is fájdalmadban. 

És tudjátok mit? Nagyon nehéz megtartani egy barátot. Nagyon sok energiát igénylő kapcsolat. Sokszor, minden igyekezeted ellenére is kétfelé sodor a szél. Történnek olyan változások egymás életében, amivel a másik vagy nem tud mit kezdeni, vagy nem akar. Fájdalmas feldolgozni egy barát elvesztését, legalábbis én nehezen élem meg. Van, hogy minden igyekezeted ellenére szétszakít az élet. Míg én a mennyekben jártam tavaly, addig egy barátom a poklot járta meg. Amit átéltem az az Ő álma is volt, és amit Ő átélt az pedig minden nő rémálma. Míg az én életem soha jobb nem volt előtte, Ő sajnos nagyon fájdalmas dolgokat élt át. Próbáltam úgy segíteni, próbáltam úgy a támogatásomról biztosítani, hogy a saját örömöm háttérbe nyomtam, hogy még véletlen se nehezítsem ezzel az életét. Próbáltam a vágyaim elé helyezni. Aztán ahogy teltek a hónapok, és kezdett újra lelki erőre kapni, újra boldog és vidám lett, reméltem, örülhetünk újra együtt, megoszthatom őszintén az anyai érzéseim, hogy érdekelni fogja a kisfiam, de sajnos nem így lett. Biztos, hogy nem jól csináltam valamit. És Ő sem. És ez éket vert közénk, és olyan távolságba kerültünk, ahonnan - részemről - biztos hogy nincs már visszaút. Sok minden fáj, s ezt le kellett írnom, mert ettől könnyebb egy pillanatra.

És egyébként nem fair, hogy csak mert megváltozik az életed, a barátaid ezt nem képesek feldolgozni. Számtalanszor csak arról van szó, hogy "gyereke született, hogy megváltozott". Mindig csak a gyermektelen, elhanyagolt, sértett barát oldaláról közelítik meg a helyzetet, mondván, hogy másról sem tud beszélni csak a gyerekről, és sosincs ideje semmire stb. Ismerős klasszikusok, ugye? De basszus, nem kérdezhetem esetleg ez egyszer ÉN joggal, hogy "mégis mi a franc ütött Tebeléd?!". Anya lettem, nem pedig ufó. Te miért vagy ekkora pöcs, hogy nem érdekel mi van a gyerekemmel? Vagy miért baj, hogy az én életem ott tart, ahol a Tiéd még nem?.

Talán a legnagyobb, ha nem a legnagyobb változás egy ember életében, hogy gyereke születik, anyává/apává válik. Még szép, hogy onnantól elsősorban a gyerekről szeret beszélni, hiszen a ranglistán már többé nem önmaga, hanem a gyerek áll az élen. Non-stop. Forevörendevör. Tessék feldolgozni, nem túl bonyolult ám. Mint írtam már korábban, ha gyerek áll a házhoz, akkor az azt is jelenti, hogy a születése percétől minden egyes esetben, mikor valamiről dönteni kell, akkor a képlet állandó részét képezi a gyerek. Egy olyan eleme az egyenletnek, ami tutifix, hogy mindig ott lesz, nem teheted meg, hogy nem számolsz vele. Még akkor is mikor reggel a kávéd iszod, nemhogy ha egy baráti találkozóról van szó - már ha a barát egyáltalán látni akar.

Tényleg nagyon, nagyon nehéz egy baráti kapcsolatot ápolni, életben tartani. Mindkét fél kell hozzá. Alázatosnak kell lenni egymással, és szem előtt tartani a másik érzéseit. A mérföldkövek az életünkben nem tesznek más emberré. Lehet, hogy változik részben a látásmódunk, változik a személyiségünk, de ettől még Jóskából nem lesz hirtelen Pista. Ha mégis, akkor jól nézd meg, nem-e világít a mutatóujja!

Viszont én egy nagyon szerencsés ember vagyok, mert elmondhatom, hogy van valaki, aki mióta élek, a barátom. És ez az ember, ez a lány... mit lány, nő!, épp azt a csodás utat járja mint én, azaz Édesanya Ő is. Együtt nőttünk fel, együtt főztük a kerítés tövében a sárlevest, építettük a kisházunkat. Elosztottuk képzeletben egymás közt a Schumacher fivéreket, legóból épített mobilon hívtuk egymást, híntázva énekeltük az Erdő szélén récetojást... 

Sírtam mikor megláttam menyasszonyi ruhában a szülői ház nappalijában ahol előtte 15 évvel csámpásan levágtam a haját. Sírtam, mikor félidős terhesen a H&M közepén közölte velem, hogy Ők is babát várnak. Habár 10es éveink alatt ritkán volt alkalmunk találkozni, nagyon boldog vagyok, hogy az élet alakulása ismét igazán szorosra fűzte a barátságunkat. S bár azt hiszem alapvetően nem vagyunk egyformák, sosem voltunk, mégis a barátságunk lassan a 3. X-be lép.

Akárhogy is alakul az élet, a barátokra mindig tudnunk kell időt szánni. Meg kell értenünk az életük változását. Támogatnunk kell a bajban és együtt örülni a boldogságuknak. Elfogadni a változást. És tudnunk kell elengedi, tudnunk kell feldolgozni, és elfogadni azt is, ha nem egyenlően dolgoztok a barátságotokért. Ha már nincs meg a kötelék, van az a pont, ahogy hagyni kell, hogy ne fájjon annyira.

4 megjegyzés

  1. Nekem van két gyerekes barátnőm, akivel megmaradt a - nagyon jó! - barátság az után is, hogy ő anyává vált, én meg éltem a gyerektelen mindennapjaim. A titok, hogy mindketten akartuk ezt a barátságot. Nem értek egyet azzal, hogy egy kisgyerekes nő csak az utódról szeretne diskurálni. Őt továbbra is érdekelte, mi van velem, ugyanúgy éreztem, hogy fontos vagyok neki.

    Nehéz, ha egy barátság véget ér, de szerintem itt is igaz, hogy kettőn áll a vásár: hiába teszel meg mindent akár friss anyaként, akár a friss anya gyerektelen barátnőjeként, egy barátságot egy ember nem tud fenntartani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem azt mondtam, hogy csak a gyerekről tud beszélni a kisgyerekes anyuka, de tény, hogy a legtöbbeknél központi téma lesz, és ez így normális.

      Törlés
  2. Én pedig ezt könnyeztem meg!��

    VálaszTörlés